logo

A jogaid!

JOGOD van a fizetés, munkarend és munkatevékenység meghatározásához

Vállalkozóként a gondozónak kellene meghatároznia a saját fizetését a munkaszerződésben, valamint a preferált fizetési módot.

Mindazonáltal, az ügynökségek előre megbeszélik a díjakat a kliensekkel, így a gondozóknak nincs lehetőségük aktívan részt venni a tárgyalási folyamatban.

Gyakran felkérhetnek, hogy írj alá egy felhatalmazást (németül: Vollmacht vagy Inkassovollmacht), hogy az ügynökség kezelhesse a céget és annak pénzügyeit.

Ez a gondozók hátrányára van, hiszen az ügynökségek elsősorban saját pénzügyi érdekeiket tartják szem előtt. Ami az említett meghatalmazást illeti, néhány ügynökség ezt felhasználva rejtett díjakat szab ki, vagy túl sokáig váratja a gondozót a bérek kifizetésével.

Az ügynökségek bérdömpinget gyakorolnak. Ennek következtében komoly eltérések mutatkozhatnak a gondozók bérezésében (napi bérek): míg egy szlovák gondozó átlag 65 eurót keres naponta, egy román gondozó néha csak 35 eurót.

Hasonlóképpen, az ügynökség állapítja meg a munkaórákat és -tevékenységet, a gondozó távollétében kötve meg a gondozói szerződést a klienssel. Egy egyértelműen sérti az egyéni vállalkozók jogait.

Az a tény, hogy a munkaórákat az együttműködési szerződések szabályozzák, nem legális, és ellentmond a vállalkozók személyes függetlenségének.

Azokat a szakmai tevékenységeket, amelyekhez gondozóként jogod van , általánosságban a kereskedelmi szabályzat 159. cikkelye szabályozza. Hogyha az ügynökség a munkaszerződésbe olyan tevékenységeket is belefoglal, amelyek túlmutatnak a gondozó hatáskörén, a gondozónak joga van ellenezni és elutasítani ezeket a feladatokat.

JOGOD van szabadon megválasztani a közlekedési eszközt, amivel utazni szeretnél

Önálló vállalkozóként jogod van megválasztani, hogy a munkahelyedre személygépjárművel, vonattal, repülővel vagy tömegközlekedéssel utaznál.

Az ügynökségek azonban néha kötelezik a gondozókat az ő szállítási szolgáltatásaik igénybevételére, gyakran azzal a fenyegetéssel, hogy elutasítás esetén megszüntetik a gondozó és az ügynökség közötti szerződést vagy visszamondják az együttműködést.

E mögött ismét csak az ügynökség profitérdeke áll, legyen szó akár saját közlekedési vállalatról, akár egy másik közlekedési partnercéggel való együttműködésről, amely nyereségéből jutalékokat kapnak a szállítási szolgáltatásokért.

A megfelelő közlekedési eszköz kiválasztásakor vedd figyelembe, hogy a közlekedési vállalatok esetében néha a sofőrök is túlterheltek, nagyon nagy távolságokat, esetleg túl rövid pihenőkkel vezetnek. Ennek eredményeként rendszeresen történnek közúti balesetek az Ausztria–Románia útvonalon. Válassz felelős közlekedési társaságokat vagy olyan utazási alternatívát, amelyeket használva mindig biztonságban érezheted magad!

OGOD van a saját vállalkozásodról (Gewerbe) dönteni, és egyedül irányítani azt

Ez ugyanakkor a 24 órás gondozásban dolgozó vállalkozó kötelessége is. Sok esetben a közvetítő ügynökségek gondoskodnak a gondozó cégéről (például foglalkoznak a cég bejegyzésével, felfüggesztésével vagy bezárásával, a SVS járulékok kifizetésével stb.), és különböző díjakat számolnak fel ezekért a szolgáltatásokért. Az ügynökségek általában azt szorgalmazzák, hogy írj alá egy felhatalmazást a számukra, emiatt azt hiheted, hogy nem kell aggódnod a vállalkozás vezetéséért.

A gyakorlatban azonban nem mindig mennek jól a dolgok. A munkaközvetítő ügynökségek gyakran nem járnak el helyesen ebben az összefüggésben, és nem teljesítik a megbeszélt feladatokat a gondozó cége vezetésével kapcsolatban.

Csak akkor szerzel tudomást erről, amikor értesítést kapsz a SVS társadalombiztosító társaságtól, amelyben arról tájékoztatnak, hogy nem fizetted ki a járulékaidat, és hogy elmaradásaid vannak a társadalombiztosítónál.

Vagy amikor orvoshoz mész, akkor tudod meg, hogy nem konzultálnak veled, mert a cégedet törölték a nyilvántartásból, így elvesztetted az egészségügyi biztosítást. A meghatalmazással való efféle visszaélés a közvetítő ügynökségek részéről jogellenes, és jogi eljárás tárgyát képezheti!

JOGOD van átlátható információkhoz anyanyelven

Jogi szempontból, vállalkozói minőségben, a gondozók és partnereik (a közvetítő ügynökség vagy ügyfele/hozzátartozói) egyenrangú felek. Ezért a gondozónak jogában áll átlátható információkat kérni a közvetítő ügynökségtől, magyar nyelven, a gondozandó személy egészségügyi állapotára, a gondozói kapcsolat feltételeire és a szerződések (munkaszerződés az ügyféllel/hozzátartozóival és együttműködési szerződés a közvetítő ügynökséggel) tartalmára vonatkozóan.

Ezt a jogot a hatóságoknak, vagyis a Kereskedelmi Kamarának és a SVS társadalombiztosító társaságnak, garantálniuk kell az egyéni vállalkozók számára.

A nyelvi akadályok miatt a tájékoztatás és az információk megértésének szintje alacsony, és ez hátrányt jelent a gondozóknak. Tárgyalj az együttműködő felekkel, és érvényesítsd jogaid!

JOGOD van a minőségi tanácsadáshoz és érdekeid hatékony képviseletéhez

A 24 órás gondozás sajátos háromszögében (gondozott személy – gondozó – munkaközvetítő ügynökség), a gondozók vannak a leginkább hátrányos pozícióban a nyelvi akadályok, valamint jogaik és kötelességeik ismeretének hiánya miatt.

Ez számos lehetőséget teremt a többi fél számára, hogy kihasználják a gondozók (kényszer)helyzetét.

Az IG24-nél ennek a helyzetnek a megváltoztatása, vagyis az Ausztriában dolgozó gondozók védelme, valamint közösségünk érdekeinek hatékony képviselete a célunk.

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy érzékenyítő és tájékoztató kampányokkal, közvetlenül a problémákra adott tanácsokkal, valamint a gondozók érdekeinek képviseletével politikai-, intézményes- és médiaszinten megerősítsük a gondozók tárgyalási pozícióját.